Utolsó edzés

December 30-án tartottuk meg ez évi utolsó edzésünket, amelynek ezúttal az Oktogon Mozgás Akadémia biztosított helyszínt. A vidám hangulatú edzésen csak a legkitartóbb harcosok vettek részt. Az erősítésen kívül folytattuk a felkészülést a január végén tartandó övvizsgára. A hétvégi rövid pihenő után újult erővel vágunk neki a 2017-es évnek. Oss Adrienn sensei

Beindult a Vörös Rókák honlapja

A Vörös Rókák Küzdősport Akadémiát üzemeltető Alapítványt a Bíróság jogerősen nyilvántartásba vette, ezért időszerűvé vált az is, hogy az Akadémia internetes weboldalát is életre hívjuk. A honlapon az Akadémiával kapcsolatos általános információkon túl időről időre az Akadémia életével kapcsolatos történésekről is hírt fogunk adni. Köszönjük, hogy ellátogattak honlapunkra!   Vörös Adrienn ügyvezető, kurátor